Hívjon vagy írjon most: Erdei Zsolt +36704084094|humanual@humanual.hu

Előszoba bútor

Munkáink sorát ezúttal egy falburkolattal kiegészült előszoba bútor beépítésével folytattuk. A helyiség beosztása hűen tükrözte a ’80-as évek építészeti szokásait, sok közfallal tagolt, aránylag szűk folyosó volt a munkaterületünk.  Előzetes terv alapján mértük fel a helyiséget, a beépítés kialakítását már megbízónk átgondolva papírra vetette.

Mivel a falsíkok sehogy nem akartak mértanilag pontos falfülkéket, párhuzamosokat és egyeneseket alkotni, így alkalmazkodnunk kellett ezekhez. Az elképzelés szerint a balra eső részben két utólag beépített beltéri ajtót és a közöttük található falfülkét kellett egy síkban előszoba szekrény számára kilakítani. A köztes felületeken egyben falburkolattal kellett ellátnunk a folyosó falát. A jobb oldalon egy beépített szekrény készítésére kaptunk megbízást, amely kialakítása meglehetősen elnagyolt és szintén mellőzte a „párhuzamos és szabályos” jelzőket. A meglévő beltéri ajtók mintájához hasonlatosan vízszintes szálirányú frontokkal terveztük a szekrényeket, hogy egységes maradjon az előszoba megjelenése.

Az előszoba bútor beépítése

A szekrények belső kialakításához kaptam tervet, de a beépítés mikéntjéről már magam döntöttem. Mivel a falsíkok nem mutattak szabályos képet, így takaró-szegőlécekkel tervezetem a szekrényeket. A beépített szekrény felmérésénél jobb oldalon egy fal határolta a falfülkét, míg bal oldalon egy boltív, ami a nappaliba vezetett. Ennek a mélysége 2 centivel kevesebbet mutatott, így a szegését is így terveztem. A szekrény belső elemeihez fehér, míg a külső részeihez (frontok, szegések, lábazat) K002 jelű Kronospan Grey Craft tölgy bútorlapot használtunk. Ezen a szekrényen 3-3 db ajtót terveztünk, a al oldalon alul akasztós ruhák számára alakítottunk ki rekeszt, míg a többi rész polcos kialakítást kapott.

A jobb oldalon a bejárathoz közelebb eső beltéri ajtó felett kapott helyet a kapcsolószekrény, így ez is beépítésre került és kapott két ajtót. Az ettől jobbra eső felfülkébe alulra egy cipős részt alakítottunk ki két ajtóval, majd a falburkolat felett a kapcsolószekrénynyel megegyező méretű szekrényt alakítottunk ki. A beltéri ajtók és a falfülke további részeit a szekrény anyagával burkoltunk.

Műhelyünk igyekszik minden egyedi igénynek megfelelni, árainkat személyre szabva, az aktuális munka alapján kalkuláljuk.

Meg szeretném nézni a:

Konyhabútorokat

Tolóajtós szekrényeket

Irodabútorok és teakonyhákat

Előszoba bútorokat

Beépített szekrényeket

Fürdőszobabútorokat

Nappali bútorokat

Ágyakat

Gyerekszoba bútorokat

Kiegészítő bútorokat

Üzletberendezéseket

Kiállítási installációkat